Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre a Szuper Liga és a Serdülő Liga Döntő a Lantos Mihály Atlétika Centrumban Budapesten, ahol az egész éves eredmények alapján a SZL-ban a legjobb nyolc, a SL-ban a legjobb 12 versenyző indulhatott. A SZL az abszolút legjobbak egyéni, míg a SL az U16-os korosztály egyesületi pénzdíjas versenye. Utóbbiban óriási sikerként könyvelhette el a GEAC, hogy 30 számban álhatott rajthoz versenyzője, míg a felnőttek között is 10 indulója volt. A legnagyobb sikert Simonváros Csanád érte el rúdugrásban, aki életében először ugrott 5 m felett (502 cm) és a SZL győzelem és rangos pénzdíj mellett az idei ranglistán is átvette a vezetést. Ugyanitt bronzérmes lett Mihály Ádám (442 cm), míg többpróbában Renner Luca szerzett két kiváló olimpikonunk mögött harmadik helyet. Serdülő korú ifjú versenyzőink 4 bronzérmet és számos értékes helyezést hoztak haza.
 
További Szuper Liga helyezettek.
4. hely: Kriszt Botond 3 próba
5. hely: Kriszt Annamária rúdugrás, 6. hely: Renner Luca magasugrás, Szamosi András rúdugrás
7. hely: Csernyánszky Flóra 100 gát és 8. hely Kriszt Katalin magasugrás
 
A Serdülő Liga helyezettjei:
Bronzérmes: Eszenyi Napsugár gerely (41,15 m) és diszkosz (33,51 m), Szőke-Kiss Anna 1500 m (4:55.00), Mihajlovic Alex gerely (53,00)
4. hely: Bánovics József rúd, Németh Vera gerely, Juhász Nándor gerely, Szőke-Kiss Anna 800 m
5. hely: Soos Levente 100 gát, magasugrás és 300 m gát, Hrapan Júlia 1500 akadály, Dobránszky Laura 300 m gát, Varga Evelin diszkosz
6. hely: Várkonyi Gábor 1500 m akadály, Orbán Andor rúd és Szőke-Kiss Jácint 3000 m
7. hely: Tóth Gábor 100 m
8. hely: Bánovics Károly rúd, Dobránszky Laura 80 m gát, Menyhárt Márk magas
 
A GEAC atlétika szakosztály edzői csapata: Csillag Zsófia, Gadanecz György, Kaptur Éva, Kovács Gábor, Kovács Zoltán, Körmendy Katalin, Máté Alpár, Szörényi István, Várszegi Tamás, Zsivoczky Attila, továbbá segítők Boris Volkov és Deutsch Péter